Anya Lettem!

A cím kicsit félreérthető, hiszen én férfi vagyok, de hosszas nyávogás után a feleségem végre belement abba hogy én legyek gyeden a fiammal. Megpróbálom leírni hogy hogyan élem meg ezt a dolgot a rengeteg szépségével és a sok buktatójával együtt.

A Hetedik

2010.03.04. 10:04 | Donát76 | Szólj hozzá!

Címkék: kompromisszum

folyt.

Reggel úgy váltunk el a Hajnival,hogy mindketten éreztük patt helyzet állt elő. Ő nagyon szerette volna, ha megcsinálom a garázst is, de nem szerette volna nekem adni a plusz  2hetet a gyerekekkel, Én nem szerettem volna megcsinálni a garázst, de nagyon szerettem volna a plusz 2hetet a gyerekekkel!

Napközben kicsit lelkifurdalásom volt, hogy gyakorlatilag "megzsaroltam" a feleségemet! Utóbb kiderült, hogy neki is az volt, hiszen belátta, hogy keveset tudok a kölykökkel lenni és nagyon hiányoztak. Az egész helyzetből az anyukám jött ki a legjobban. Ő nagyon örült, hogy az unokáival lehet! Bár néha látszott rajta hogy a gyerekek lefárasszák, de legjobb mamaként mindent megtett, hogy a kedvükben járjon!

Ezen a napon nem történt semmi különös! A beugatós szomszédok beugattak, a beszélgetősek beszélgettek, a porszívóügynök nem köszönt! Az utca élte a jól megszokott életét. Csak a Hajniban és bennem volt némi izgalom hogy miként fog alakulni a kettőnk ügye. Napközben többször is beszéltünk telefonon,de mindketten kerültük a témát.

Kicsilányom többször is kijött hozzám, de valahogy nem úgy viselkedett velem mint máskor. Azt éreztem, hogy eltávolodott tőlem. Szegényke az utóbbi napokban többször próbálkozott az apajátszunkvalamit kezdetű mondattal, de sajnos mindig vissza kellett utasítanom. Teljesen érthető volt hogy most a "nembarát" kategóriába kerültem! Eltelt a nap! Az esti fürdésnél nagyon nagy pofont kaptam! A Lili az anyával akart fürdeni! Ilyen még soha nem fordult elő! Férfi létemre majdnem elbőgtem magam, mert az apatündérhercegnője nem vele akar fürödni! A Hajni is látta rajtam hogy ez szíven ütött. Lefeküdtek a gyerkőcök és lefeküdtünk mi is. A kínos csendet a drágám törte meg!

-Kicsim! Gondolkodtam!

-Micsináltááááál? Na ne szívass!

-Most komoly dologról akarok beszélni,ne baromkodj!

-Értettem!

-Szóval ha befejezted a kerítést és a garázst itthon maradhatsz a gyerekekkel két hétig!

Nem tudom leírni hogy mennyire örültem a hírnek! Talán annyira, mint majom a farkának! De lehet, hogy még jobban! (pontosan nem tudom hogy ő mennyire örül,de biztos nagyon) Nagyon boldog voltam! Legszívesebben még éjjel megcsináltam volna azt a kurva garázsburkolást, és a kerítést hogy minél előbb visszakapjam a gyerekeket!

Másnap reggel teljesen más szemmel láttam a világot! Nem éreztem azt hogy a tököm televan az egésszel, hanem azt éreztem hogy ha gyorsan dolgozok akkor gyorsan visszaszerezhetem a lányom és a fiam imádatát!

folyt. köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://anyalettem.blog.hu/api/trackback/id/tr551808055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása